10 csodás fürdőruha nyárra

10 csodás fürdőruha nyárra

Ami a fürdőruhákat illeti, az idei nyár, nagyon érdekes darabokat tartogat. Tudom, még alig vánszorogtunk ki a télből, de szerintem nem lehet elég hamar elkezdeni a vadászatot a nyári viseletek után. Azért gondolom így, mert sajnos ma már nagyon sok a tömeg cikk és egyre nehezebb valami igazán egyedit találni, viselni.

Tavaly megvettem nagy becsben tartott hó-fehér fürdőrucimat a H&M-ben és körülbelül 28x jött velem szembe. Én ezt utálom. Viszont az idő már nagyon szorított, így muszáj voltam választani egyet. 

Egyébként igyekszem mindig valami egyedit keresni. Na ezért a nagy sietség. Hiszen akárhogy is, a fürdőruhádat elég sokat viseled a nyár folyamán, ellentétben egyéb ruhadarabokkal, így nem mindegy milyet választasz magadnak. Az alább látható rucik, nem feltétlen a kényelmi funkciót töltik be, viszont nagyon szépek és különlegesek. Biztos vagyok benne, hogy te is látsz majd köztük újdonságot.

Én még nem döntöttem el, hogy idén milyen irányba indulok, milyen színű, fazonú, anyagú fürdőruhát választok. Ami szinte biztos, hogy megmaradok továbbra is a két részes verziónál. A csipkét nagyon szeretem, így nem kizárt, hogy esetleg csipkés lesz majd. A világos színeket is szeretem, viszont fürdőruhák tekintetében sajnos nem túl előnyös, mert könnyen koszolódik, elég hozzá bemenni egy iszaposabb vízbe, vagy leülni egy porosabb felületre. Így ami biztos, idén sötétebb árnyalatokkal fogok barátkozni. 

Fehér csipkés bikini

Zippzáras neoprén bikini

Csipkés fekete álomcsapda mintás bikini

Chiffon és csipke királykék fürdőruha

Horgolt bikini

Fűzős bikni

Kagylós bikni

Fekete dekoltált fürdőruha

Fekete miniruha szerű fürdőruha

Bikini arany pántokkal

Ha bármelyik darab megtetszik, katt a képre, linkeltem őket.

Ti tudjátok már, milyen lesz idén a fürdőruhátok? 

Ja és még valami, az alábbi képre kattintva egy csomó akciós 40% kedvezménnyel ellátott rucit találhattok, melyet most ingyen szállítanak. Gondoltam szólok. 

Szép napot!

Szandi

Címkék: , , , , , , , , , ,

Köszönöm, hogy olvastad a bejegyzést! ^_^  

További velem kapcsolatos képeket és posztokat a következő oldalakon is találhatsz:



Személyes Instagram oldalam

Facebook oldal



Tovább a blogra »